A harisnya divat változékonyságáról

Érdekes lenne megvizsgálni, vajon van-e nő, aki nem alkalmaz kiegészítőket a ruhatárát illetően. Példának okáért, jó lenne megnézni tudományos, statisztikai eszközökkel is, hogy létezik-e olyan hölgy, aki soha nem visel egyetlen harisnya jellegű kiegészítőt sem.

Azért fogalmazunk így, hogy harisnyához hasonló ruhadarabot, mert napjaink divatjára már igaz, hogy ezeket is, mint ahogy szinte minden mást, továbbfejlesztették a szakértők. Idetartozik például a leggings, ami első ránézésre olyan, mint a harisnya, mégis sok hozzáértő, leginkább divatszakértő meg szokta különböztetni, hiszen nadrágként is tökéletesen megállja a helyét. Erre pedig egy közönséges harisnya nem igazán alkalmas.

Ezekről a ruhaneműkről is elmondható, ami szinte mindenről, hogy az idő előrehaladásával változik az elvárás vele szembe. Míg néhány évtizeddel ezelőtt elég volt, hogy tényleg egy közönséges kiegészítő legyen, hogy ne fázzon a hölgy, napjainkban már ennél jóval nagyobb szerepet szánunk neki a mindennapi megjelenésünk során. Külön jelentősége van, hiszen öltöztet, ezért sem a mintája, sem pedig a színe nem lényegtelen.

Ezzel pedig végeláthatatlanra bővítettük a lehetséges verziók számát, hiszen a létrejövő kombinációk határtalanok. A harisnya nélkülözhetetlen a napjainkban, sőt, szinte sehová nem megy egy igazi hölgy ezen alkotóelem nélkül. Különösen előnyös tulajdonsága, hogy pici helyen, akár egy ridikülben is könnyen elrejthető, bárhol lecserélhető, így bármikor megújulhat a megjelenésünk pillanatok alatt.